Keresés a blogban

2014. máj. 28.

Paprikás krumpli, harcsával


Szokásos évenkénti vízparti sátorozásunkat előbbre hoztuk, hogy a szúnyog had előretörése előtt, még jól érezzük magunkat. Nem is csalódtunk, mer szúnyogfronton, még tűzszünet uralkodott, egy, egy felderítővel futottunk csak össze, viszont kullancs az annál több támadt ránk, az előőrseik egészen a sátrakba merészkedtek!

2014. máj. 14.

A Kajakos, a Cimbi meg a harcsa

Zsibbasztóan fülledt májusi délután volt, két jó barát, Kajakos, meg a Cimbi baktatott együtt a csónakkikötőbe, az öreg facsónakhoz. Már egy hete eltervezték, harcsára fognak kuttyogatni. Görnyedten cipelték a cejgot, a Forelle csónakmotort, evezőt, horgászbotot, halradart, az iszapgilisztát, meg a csalihalas vödröt, nadályra nem volt pénzük. Hamar megtelt az 5 méteres ladik, tele voltak az ülődeszkák, a pallón se volt talpalatnyi hely. Végre belehuppantak a csónakba és elindulhattak a szövevényes ágrendszerbe. Megérkezéskor látták milyen nagy a víz, zavaros és uszadékkal teli volt a kikötő. Kajakos ( aki akkor még nem volt kajakos, csak csónakos ) megpróbálta elindítani a rozzant Forellét, ami köhögve, füstölve ellenkezett.

2014. máj. 12.

Turista horgászjegy

https://tuhir.nebih.gov.hu/

 
Egy jó kezdeményezés, létrehozták a ( link) : turista horgászjegyet, ami a Nébih-n keresztül igényelhető 2 ezer jó magyar forintért. Most már mindenki, aki a horgászat iránt érdeklődik, ki tudja próbálni milyen érzés a pecázás, és mindezt úgy, hogy nem jár tilosban.

2014. máj. 11.

Balinok nélkül


Balinoznék, de a balinok, nem akarnak velem találkozni, éjjel 3-kor tök sötétben indultam, már a kocsiban láttam néhány esőcseppet a szélvédőn, de mire kiértem a vízpartra, már rendesen esett.

2014. máj. 7.

100.000

A blog számlálója elérte a százezer kattintást! Az első bejegyzésnél, még abban sem voltam biztos, hogy bárkit is érdekelhet, most meg százezer kattintás. Álljon itt az első bejegyzés ismét: