Tonkinnád horgászbot készítés Imre Tiborral

 A bejegyzés címe némi magyarázatra szorul majd, de ezt, ezen írásom végén fejtem ki bővebben. Addig is szeretném elmondani hogyan lettem a tonkin nád rabja, hogyan hálózott be ez az élő anyag, hogyan lett a mindenapi horgászataim része, és miért gondolom, hogy a mai horgász kelléktárából nem hiányozhat a tonkin nád horgászbot. Kedves Olvasó! Tessék hátradőlni, kényelmesen elhelyezkedni, mert a történetem régről indul, és a mondanivalóm lehet hosszúra fog nyúlni. 





A történet 35 évvel ezelőtt kezdődik: 7 éves lehettem mikor bátyám kivitt a falu szélén folydogáló hanyi csatornára pecázni. Az erdőn vágtunk mogyoró vesszőt, a cseresznyefára akasztva tégla nehezékkel ellátva szárítottuk ki, hogy szép egyenes legyen! A baromfi udvarból néhány libatoll megszerzése után, készítettünk parafa dugóból úszót. Anyám varró dobozából kiloptunk egy két gombostűt és ezeket meghajtva csináltunk horgot, ezt vízparton talált damilra kötöttük rá, és irány a csatorna. Itt szívtam magamba a horgászat apró örömeit, fogtam az ökléket ( akkor még lehetett) kis sneciket, meg néha a kagylókat ( még volt a csatornában, ma már nincs se kagyló, se ökle...). Ez a kis csatorna adott a későbbi években, komolyabb "cájgal" pecázva szép csukákat, compókat aranykárászokat.. Ezek az évek határozták meg későbbi vonzódásomat a horgászathoz. Ebből az időszakból egyetlen képet találtam, amin már a komolyabb "cájg" látható, egy Hokév Úttörő bot formájában, de az úszó, még a régi jól bevált parafa dugó. Mindezt azért írtam le, mivel ez a "csináld magad" kényszere tanított meg arra, hogy mindent el lehet készíteni saját kezűleg.

Teltek az évek, iskola, haverok, munka, házasság, otthonteremtés, aztán gyerekek, boldogság. Mindeközben néha horgásztam, néha nem, volt, hogy a sors messze vitt a vizektől, azokat az éveket nehezen bírtam. Aztán egyre több időm, energiám, pénzem lett, így a horgászat egyre inkább előtérbe került. Végigjártam a horgászat különböző ágait, spiccbottól, az orsós úszóson át, a keményebb fenekezőn keresztül, a filigrán feeder botig, hogy aztán megtaláljam a nekem való pergető botokat és műcsalikat. Ezzel elérkeztünk egy ponthoz, ami évekig tartott, a pergetés minden formáját próbáltam, partról, vízből, vízről, kajakból, csónakból, cserkelve. A domolykók megismerése, gyerekkori emlékek alapján, az egyik fő elfoglaltságom lett a horgászattal töltött időmben. Szép évek voltak, elkezdtem blogot írni és ezáltal sok emberrel hozott össze az internet, kinyílt a világ. Pár évvel ezelőtt megláttam néhány legyes blogot, olvasni kezdtem őket, onnan egész más irányt vett számomra a halak kergetése. Megvettem az első műlegyes szettemet, kivittem a csatorna partra, próbáltam domit fogni, mikor véletlenül összejött, széles vigyorral döntöttem el: ÉN legyezni fogok, kerül, amibe kerül!  

 Elkezdtem tanulni a dobásokat, a legyező botok, orsók, zsinórok paramétereit. Megint csak évek alatt sikerült egészen elfogadhatóan saját műléggyel domolykókat fognom, aztán balinokat, és végül a Dunán márnákat is. Mivel az internet továbbra is rendelkezésemre állt, egy nap összefutottam a Vaterán egy régi műlegyes bottal, olyan nádbottal, amit meglátva, rögtön eszembe jutottak a gyerekkori bambusz botok. Eldöntöttem megveszem és felújítom. Aki olvassa a blogomat innentől ismerős lehet a történet, mert ez volt az első tonkin nád legyező botom, aminek a felújításáról írtam.  

Aztán jöttek a többiek,  egy Kingfisher amerikai legyező bot, amivel nagyon sokat horgásztam, és szép halakat sikerült együtt partra csalnunk. Ez a bot merőben más volt, mint az előző Noris legyes bot. A kingfisher finoman kidolgozott, érzékeny, és mégis nagy erőtartalékkal rendelkező horgászbot, a spicc vékonysága elképesztett, mivel hat szegmensből áll,  2,5 mm átmérőjű az egész!

Majd egy bolhapiaci japán kétkezes bot, amit szintén az utolsó cérnaszálig felújítottam. Ennél a botnál kezdett igazán érdekelni a tonkin nád, és a botépítés ebből a csodálatos anyagból.

Néhány kiegészítőt is készítettem, csak úgy.

Most értünk oda, hogy a bejegyzés címét megmagyarázzam. Egy kedves ismerősöm Marci, látva ezen botok iránti szenvedélyemet, megmutatta a blogomat Imre Tibornak ( tonkin nád bot építő mester ), ezután már csak idő kérédse volt egy személyes találkozás. Tibor nádbot készítési tudománya engem elkápráztatott, mint a kisgyerek, mikor beszabadul a játékboltba, olyan lelkesen nézegettem a műhelyében található szerszámokat, gépeket. Mindent meg akartam tudni, mindent magamba szívni. Elindultam a nádbot készítés rögös útján. Mivel az építés teljesen más, mint felújítani régi botokat, ezért egy angol legyes bot spiccének törése után, Tibor elkészítette nekem az eltört részt, én pedig felújítottam az egész botot, de ekkor már éreztem, hogy az építés is komolyan érdekel.

Az álom, hogy építsek a kezdetektől egy nádbotot, lassan valóra válik. A mester nem zárkózott el, hogy a tudását átadja, én meg egy csodás lehetőségnek tartom, hogy megtanulhatok valamit, amit csak személyesen lehet igazán megtanulni, mert itt már az internet kevés, a fortélyokat, a titkokat, az építés apró buktatóit, csak egy mester tudja átadni az inasnak, feltéve, hogy az inas meg tudja tanulni azokat. A jövőt tekintve számomra ez a legnagyobb kihívás amivel eddig találkoztam, de ez inkább megerősít, mint sem eltántorít a szándékomtól. Kedves Olvasó! Szurkolj nekem kérlek, ha sikerrel járok és lesz mit bemutatni a blogon, ígérem megteszem majd.

Maradok Tisztelettel